A következő címkéjű bejegyzések mutatása: érmetartó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: érmetartó. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. február 20., szombat

Érmetartó reloaded

Bő másfél éve jelent meg – vásárlói ötlet alapján – az első érmetartó dobozka a Dobozmanufaktúra kínálatában.  A termék alapötlete az volt, hogy a doboz belsejében lévő 19 nyílás mindegyikébe helyezhető egy-egy érme azok közül, amelyet a család friss jövevénye születésétől kezdve 18 éves koráig kap a Magyar Nemzeti Bank által évente kibocsátott emlékérmek közül. Nem is csoda, hogy másoknak is megtetszett ez az ötlet és rendeltek ebből a dobozkából, hiszen a 18. életévre így egy elegáns, értékálló gyűjtemény áll össze a nagyszülők, keresztszülők jóvoltából.

Időközben kiderült, hogy a dobozka kiváló ajándék lehet férjnek, munkatársnak is, akinek az érmegyűjtés a hobbija. Ehhez azonban kicsit módosítani kellett a dobozka alapvetően gyerekekre hangolt formáján.

Talán februárban már nem kotyogunk ki egy gondosan előkészített karácsonyi ajándékot, ha megmutatjuk, milyen lehet egy felnőtteknek szánt érmetartó dobozka:



Mivel karácsonyra szánt ajándékról van szó, a felirat is ehhez igazodott, de ez – akárcsak a többi dobozunknál – itt is tetszés szerint választható. A termék megrendelhető a Meskán.

2015. február 16., hétfő

Új év, új remények , új ötletek, régi értékek! – megkésett újévköszöntő



Ismét lezárult egy év, amelynek főbb eseményeit újból végigkísérte a Dobozmanufaktúra kínálata a Valentin-naptól kezdve az anyák napján, a gyereknapon és a ballagásokon át egészen a karácsonyig. Emellett természetesen folyamatosan hozzájárulhattunk a születésnapok, eljegyzések, esküvők, babaszületések és nevezetes évfordulók ajándékötleteihez.  Látszólag rutinszerűen mennek már ezek a dolgok, de 2014-ben talán minden eddiginél több egyedi megrendelésünk volt, ami azt bizonyítja, hogy megrendelőink is tudják színesíteni egyéni elképzeléseikkel az általunk kialakított termékpalettát. Ezekből szemezgetünk most egy-egy nevezetesebb darabot. Ezek alapötlete megrendelőinktől származott, és a közös egyeztetgetések után öltöttek végső formát. Talán szerénység nélkül állíthatjuk, hogy ezek az ötletelések mindkét félnek kreatív és gyümölcsöző napokat jelentettek.




Ilyen egyedi, ám azóta a termékválasztékunkat színesítő ötlet volt az érmetartó doboz és az évfordulós dobozka. Szép számmal kértek egyedi feliratos dobbozkákat is tőlünk.



Az esküvőkre készülő dobozkáink legújabb változata, a „Nagy Szerelemdobozka”. amely egy megrendelőnk ötlete és egy már meglévő kis doboz motívumának ötvözetéből született.




Hasonló ötletkombináció egy karácsony előtti eljegyzésre készült dobozka, bízunk benne, hogy idén másoknak is megtetszik:




Minden kedves régi és leendő új partnerének boldog új évet és mielőbbi fecskeváró szép tavaszt kíván

a Dobozmanufaktúra!

 

2014. május 29., csütörtök

Bővül a kínálat 3. – születésnapi érmetartó doboz

Andrea nevű megrendelőnk igen különleges születésnapi ajándékhoz kérte a segítségünket. Keresztfiát szerette volna meglepni egyéves születésnapja alkalmából egy olyan érmetartó dobozkával, amelyen 19 nyílás található. Az volt a terve, hogy a jövőben minden évben kapna a gyermek egyet-egyet a Magyar Nemzeti Bank által évente kibocsátott emlékérmekből, így a 18. életévre egy elegáns, értékálló gyűjtemény gyűlne össze (a 19. nyílás a születési év érméjéhez tartozik).



Mivel születésnapra készült az ajándék, az autós szülinapos dobozunk fedlapja került rá, a dobozfedél belső oldalát pedig névvel és születésnapi dátummal ellátott macis motívum díszítette.



Sok ötletelés árán sikerült csak kitalálni, hogyan lehet ennyi érmét ízlésesen elhelyezni egy dobozkában, hiszen gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy a szokásos rekeszek nem alkalmasak erre. (Külön köszönet Andreának, amiért nem hagyta, hogy feladjuk! :) ) Végül ez lett az eredmény:



Köszönjük ezt a kihívást! Ha elnyerte a tetszéseteket Andrea ötlete, vegyétek fel velünk a kapcsolatot e-mailben vagy a Meskán keresztül.