A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fémlemez. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fémlemez. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. november 9., péntek

Böööööööööööööööörszdééééj! :)

Nagy hiányosság volt eddig a Dobozmanufaktúra kínálatában, hogy nem tudtunk olyan „igazi” születésnapos dobozkával szolgálni, amelyet – az esküvői dobozkákhoz hasonlóan – személyessé tudtunk varázsolni.

Az itt bemutatott kollekcióval elsősorban a gyerkőcöket és a tiniket, valamint az örökifjú felnőtteket céloztunk meg.





A nap és a lufik közötti üres területre tudunk szöveget írni, mely lehet dátum, név vagy akár rövid üzenet is az ünnepeltnek. A dobozkákat díszítő autós és cicás minták közelebbről is megtekinthetők itt:






A tortán lévő számok választhatók, és szokásos módon a kérésnek megfelelően alumínium- vagy rézlemezből készítjük a mintát. A pácolás ugyancsak kívánság szerint lehet világos-, közép- vagy sötétbarna.

Jelenlegi raktárkészletünk alapján kétféle fadobozt tudunk ajánlani ehhez a kollekcióhoz:
25 cm × 19 cm × 8,5 cm méretű nagyobb dobozt, amely kiemelhető rekesszel is kérhető, valamint 22 cm × 15,5 cm × 7 cm méretű kisebb, kallantyús, osztatlan dobozkát.




A születésnapi dobozkák már szerepelnek a Meskán, valamint az Ötletek Boltjában lévő webshopjaink kínálatában – várjuk a megrendeléseiteket! :)





2012. szeptember 15., szombat

Esküvői és babadobozok ezüst–sötétbarna színkombinációban

Sokan szóvá tették már, hogy miért ritkultak mostanában a bejegyzések... Töredelmesen be kell vallanunk, hogy a tanévkezdés a Dobozmanufaktúra marketingtevékenységére is rányomta a bélyegét, noha jónéhány bejegyzésre való anyag gyűlt fel a hátunk mögött.

Fontos előrelépés történt például az egyedi esküvői és babadobozok területén. Sokan szerettek volna korábban feliratos alumíniumlemezes, sötétbarna dobozt rendelni. Sajnos ilyenkor mindig szabadkoznunk kellett, hogy az alumíniumlemezekre „nem lehet szépen írni”, és feliratozáshoz inkább a rézlemezt ajánlottuk.



Ennek immár vége! :) Sikerült végre olyan alumíniumlemezt is beszereznünk, amelyre ugyanolyan szép feliratozás helyezhető, mint a rézlemezekre!


2012. július 26., csütörtök

A színfalak mögött 2.


Személyes tárgyaink – egy karóra, egy gyűrű – magukba szívják az életünket. Hasonlóképp az öreg hangszerek is őrzik az összes rajtuk játszott zenét, míg az új instrumentumok ebből a szempontból értéktelenek. Nálunk is mindegyik doboznak története van...