Már a dobozbiznisz kezdetekor megfogalmazódott bennünk az ékszerkészítés gondolata – nem véletlen, hogy dobozkínálatunkban is számtalan ékszerdoboz található –, azonban eddig nem találtuk a megfelelő kapcsolódási pontokat a két profil között. Egy tavaszi délelőtt azonban rájöttünk. Van présünk, és mi készülhet préseléssel a fémlemezeken kívül? Hát persze, hogy behúzott gombok, amelyek ékszerek alapanyagai lehetnek. Előszedtük tehát a nagymama örökölt varróhagyatékában lévő gombalapokat (amelyeket szerencsére megőriztünk „ki tudja, mikor kellhet” alapon), és elkészült az első kollekciónk.
Amennyiben kedvező lesz a fogadtatás, ékszerrészlegünk fő profilját terveink szerint a gomb- és fémékszerek fogják képezni, de minden bizonnyal fel fog tűnni egy-két „stílusidegen” darab is, hiszen mottónk szerint ez a részleg játszótér lesz a kreativitás számára.

Mivel az ékszerek és a dobozkák célközönsége nem feltétlenül egyezik meg, nem szeretnénk beolvasztani ezeket az újdonságokat a dobozok közé. Gombmanufaktúra néven elkészítettük tehát második Facebook-oldalunkat és blogunkat, ahol megtekintitek a mindenkori kínálatot, amelyből – a klasszikusokat idézve – minden eladó! :)
Rendelni a gombmanufaktura@gmail.com e-mail címen tudtok, így egyszerűbben el tudjuk majd különíteni a doboz- és ékszerrendeléseket. Természetesen Facebookon keresztül is írhattok, és ha tetszik a kínálatunk, lájkoljátok, osszátok meg az oldalt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése